My image

Keresés
keresés
Csak a címben
Szövegben is
Bejelentkezés
Email cím:
Jelszó:
Ma Levente napja van, holnap Gyárfás napja lesz. 2019.06.18 | 25. hét | 168. nap

A fizika a legtöbb ma ismert tudomány őse. Amikor a fizikáról esik szó, azt szoktam mondani, hogy a természettudomány sokkal régebbi, mint az ember, mert a természet már jóval az ember előtt jelen volt. Az egy dolog, hogy a 2 millió évvel ezelőtt élt ember még nem tudta értelmezni a természeti jelenségeket, de az attól függetlenül már létezett. Emberi léptékkel nagyon hosszú időszakoknak kellett eltelni, hogy a fizika ma ismert formája körvonalazódjon, és a társadalmak számára hasznosítható legyen. Na, de itt és most nem a fizika történetről kívánok szólni, hanem arról, hogy miért is hoztam létre ezt a menüpontot. Ennek a menüpontnak a létrehozásával az a célom, hogy a diákoknak segítséget nyújtsak a fizika megismeréséhez. Mindezt úgy, hogy közben ismeretterjesztő módon népszerűsítsem is a fizikát. A fizika tárgykörében a kísérlettől kezdve a feladatmegoldásig és egy-egy érdekesebb jelenség vizsgálatáig sok témával fog találkozni az olvasó. Ehhez kívánok érdeklődést, türelmet, kitartást, és ami a legfontosabb: gyermeki kíváncsiságot.  

Vissza a főoldalra
Keresés
keresés
Csak a címben
Szövegben is
Bejelentkezés
Email cím:
Jelszó:

Fizika

Összes cikk: 41 db
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
Hőközlés, hőátadás

A hő‘ átadása egyik testrő‘l (tárgyról) egy másik testre (tárgyra) érdekes fizikai folyamat. Úgy általában senki nem gondol bele, hogy hogy is történik ez az egész. Azt meg egyáltalán nem firtatja senki, hogy milyen fajtái vannak a hő‘ ..

[Tovább]
Gépjárművek energiaforrásai

Sok féle gépjárművet használunk. Értem ez alatt az üzemanyag különböző‘ségét, ami a működtetésükhöz szükséges. Célszerű vázlatosan megismerkedni ezekkel a járművekkel. Annál is inkább, mert a középiskolai fizikaoktatás egyik ..

[Tovább]
A hő mechanikai egyenértéke

A hő‘ a természetben minden folyamatra hatással van. A hő‘mérséklet és a hő‘mennyiség különböző‘ fogalmak. Ennek ellenére a hétköznapi életben leginkább csak hő‘mérsékletrő‘l beszélünk. Nyilván azért, mert a hő‘mérséklet ..

[Tovább]
Sziárd testek maradó alakváltozása

Sokféle anyagot ismerünk, amelyek valamilyen módszerrel alakíthatók, megmunkálhatók. Ebben a bejegyzésben ismeretterjesztő‘ céllal a fémek különböző‘ megmunkálásáról lehet olvasni. A bevezető‘ rövid anyagszerkezet-tani ..

[Tovább]
Ólommentes forrasztási technológiák

A környezetvédelem egyre fontosabb szempont az elektronikai gyártásban. Többek között az egyik szennyező‘ elem a gyártás során az ólomtartalmú forrasztóanyag. Ezt kiváltandó, sok-sok kutatás eredményeként megszületett az ólommentes forraszanyagok ..

[Tovább]
Mikro- és makro- kozmosz

Ez egy lélegzetelállítóan szép Power Point bemutató a mikro- és makro- kozmosz világáról. Akár érdekli az embert ez a téma, akár nem, az bizonyos, hogyha végignézi - mindegy, hogy milyen lelkiállapotban volt elő‘tte - feltehető‘en nyugodtabb ..

[Tovább]